Nemzetközi sikerek és a szigetközi csodavilág !

Halászi templomtorony

“A boldogság valódi titka, ha örömünket leljük a mindennapi élet apró mozzanataiban.”

Scháling Anita, rajkai származású fotós, aki jelenleg Mosonmagyaróváron él. Nagyjából 5-6 éve fotóz, amely számára egy remek önkifejezési eszköz. Szabadidejében a Szigetközt járja, mely rengeteg lehetőséget nyújt egy fotósnak, hisz bármelyik évszakban fotózva gyönyörű.

Anita  2018 óta tagja a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesületnek, ahol a  tagokkal évente több kiállítást is szerveznek, amiben örömmel vesz részt saját alkotásaival.

Amikor beszélgettünk arra kértem, ne “szerénykedjen” és meséljen a szakma által elismert alkotásokról, hisz látásmódja különleges, egyedi, amit különböző versenyeken mind hazai- mind nemzetközi viszonylatban díjaztak már, erre pedig méltán büszkének kell lenni.

Rajka erdő

Ezzel is próbára teszem magamat és ösztönöz, hogy fejlődjek.- meséli Amire talán a legbüszkébb vagyok az a 2018- ban Franciaországban díjazott képem, melyért FIAP szalagot kaptam és ki is állították Párizsban, melyet egy hónapig megtekinthettek az oda látogatók. De volt már kiállítva képem Romániában is. 2018 óta többször is sikerült eredményeket elérnem. Tavaly egy a coviddal kapcsolatos képem első helyen végzett. Ami számomra nagy büszkeség, hogy a National Geographic oldalán az egyik, egy pókot ábrázoló képemet nap képének is választották. Az idei évben március 15- én lett volna az első önálló kiállításom, amit sajnos a jelenlegi helyzet miatt nem tudtam megvalósítani de amint újra rendeződik minden szeretném megrendezni, ugyanis nem csak a természetet fotózom. Rengeteg öteletem van, melyeket igyekszem megvalósítani és megmutatni annak, akit érdekel a munkám.

National Geographic nap képe

Olvasóink nevében is kívánunk még rengeteg sikert az élet minden területén, és köszönjük csodálatos képeid, mellyel közelebb hozod ezt a kivételes természeti csodát Követőink számára.

We Love Szigetköz – a csoda Rád vár

Oszd meg cikkünket, ha érdekesnek találtad!
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
error: Content is protected !!

Nyerj egy ajándékutalványt a Diamant Hotel, Szigetköz superiorba!

Csomag tartalma:

3 nap 2 éjszaka 2 fő részére, félpanziós ellátással Standard Premium vagy Deluxe szobában, korlátlan wellness részleg használattal.

Ehhez nem kell mást tenned, mint feliratkozni hirlevelünkre.